 Idézetek | | "Milyen érzés megölni egy testvért? Jó érzés, ugye?" (Jacob Kell)
|
| Születésnapok |
 |
Christopher
Lambert
március 29. |
 |
Sean Connery
augusztus 25. |
|
Clancy Brown
január 5. |
 |
Beatie Edney
október 23. |
|
Roxanne Hart
július 27. |
|
Freddie Mercury
szeptember 5. |
 |
Adrian Paul
május 29. |
 |
Jim Byrnes
szeptember 22. |
 |
Peter Wingfield
szeptember 5. |
 |
Marcus Testory
május 5. |
 |
Bruce Payne
november 22. |
 |
Lisa Barbuscia
június 18. |
|
|
| Kind Of Magic - Egy igazi Varázslat a Budapest Sportarénában |
QUEEN + Paul Rodgers
- Egy legenda tovább él -
Köszönjük!
Hát hol is kezdjem?
Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy nem nagyon lehet szavakba önteni az élményt, amiben ezen az estén részem volt, több ezer rajongóval együtt... azt hiszem röviden felvázolom a QUEEN újraalakulásával és turnétervével kapcsolatos visszhangokat, hogy aztán sorra megcáfoljam oket...
Az első ellenérv a régi-új QUEEN ellen Paul Rodgers személye volt...
Sokfelől és sokféleképpen kifejezve, nyilvánvalóan és kevésbé nyilvánvalóan megfogalmazva hallottam, hogy nem tartják alkalmasnak arra, hogy Freddie helyére lépjen, mondván nem tudná betölteni azt a szerepet, ami Freddie védjegye volt, s vele nem lenne már sikeres a QUEEN... vagy hogy nyomába se ér Freddie-nek... arról azonban mindenki nagyon gyorsan elfelejtkezett, hogy Brian és Roger (ezt nyilatkozták is) nem egy Freddie imitátort kerestek, hanem valakit, aki méltó arra, hogy Mercury helyére lépjen és ezzel a QUEEN emléket állítson a világhírű énekesnek.
Aztán sokan azt sérelmezték, hogy az eredeti felállásból, a megmaradt 3 tag közül csak Brian (gitár) és Roger (dob) vállalta a folytatást, s biztosra vették, hogy a hamvaiból Főnixként feltámadt QUEEN hamar a porba hullik és óriási terveik, miszerint még egyszer, utoljára meghódítják a világot a zenéjükkel csak hiú ábránd marad... és így tovább és így tovább...
Ilyen és hasonló kételkedések sora előzte meg a QUEEN újrakezdését, a 6 hetes új turnét, ami március 26-án indult Angliából (honnan máshonnan?) a Wembley stadionból, ahol a koncert meghirdetését követő napon már az összes jegy elfogyott, s ezután következett az Afrikai 46664 koncert, ahol még hallatszottak a negatív kritikák, miszerint Roger már nem tud úgy dobolni, mint régen (ilyet is hallottam, miszerint alig kap levegőt dobolás közben) vagy mint hogy nagyon nem szól együtt a felállás, Rodgers nem tudja a szövegeket, stb.
Majd láss csodát, az összes európai koncertre pillanatok elkapkodták a jegyet... a kritikusok is időről-időre mind nagyobb tisztelettel és elismeréssel beszéltek a régi-új QUEEN-ről...és a zenekar szombat esti, rendkívül meggyőző és az ember lelkében mély nyomokat hagyó koncertje után kételkedés nélkül állíthatom, hogy a Főnixmadár újraéledt hamvaiból, fényesebben és tisztábban ragyog a zenei világ egén, mint valaha... Brian May és Roger Taylor álma megvalósulni látszik, a mi legnagyobb örömünkre. :-)
Szombaton 17 órára értünk oda a Budapest Sportaréna elé Zsuzsival és a tesójával. A tömeg még ekkor nem volt nagy számú és ennek köszönhetően közvetlenül a kapu közelébe jutottunk. Akkor még azonban csak a mi kis hármasunk tűnt egyedüli magyar csoportnak, ugyanis a környezetünkben számos nemzetiség QUEEN Fan Club-ja és rajongótábora képviseltette magát (voltak németek, angolok, bolgárok, stb.)...
18 órakor kinyitották a kapukat, s az akkor csupán pár száz fős, de annál elszántabb és fanatikusabb tömeg futva indult meg az Aréna belsejébe... természetesen ezek mind azok voltak, akiknek a jegye a küzdőtérre szólt, közvetlenül a színpad elé... ami érthető is volt, hisz mindenki a legjobb helyet szerette volna magának és szemben az ülőjeggyel rendelkezőkkel, nekünk nem volt foglalt helyünk... mi is ezek között voltunk... nagyon nagy szerencsénk volt, hisz komolyabb incidens és baleset (figyelembe véve azt a 25 fokból álló lépcsőt is, ami a küzdőtérre vezetett le) zúdult be a tömeg az óriási térre, s mi a 2-3 sor környékére, a második, benti ellenőrzés után. :-)
Mi hárman pontosan Brian May posztjával szemben "vertünk tábort". :-)))
Az első szám felénél azonban már az első sor környékén találtuk magunkat, hála a sodró tömegnek. :-))
A koncert kezdete 20 órára volt meghirdetve, s addigra olyannyira megtelt az Aréna (a lelátók is tele voltak), hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni.
Igaz a koncert 1 órás késéssel kezdődött (a QUEEN kortárs zenekarainak zenéjével melegítették a közönséget), de a QUEEN tagjai méltón kárpótolták a közönséget a csúszásért... olyan lendülettel csaptak bele az I Want To Break Free jól ismert taktusaiba, hogy a közönséget egy perc alatt sikerült teljesen bezsongatniuk, s ebben óriási szerepe volt Brian May felejthetetlen gitárjátékának (zseniális volt), ami után a közönség egyöntetűen az ő nevét skandálta, hálája jeléül... a tömeg már a második, Tie Your Mother Down című, szintén nagy sikerű slágerük kezdete előtt a lábaik előtt hevert... a második szám előtt Brian bemutatta új énekesüket, Paul Rodgers-t, akit szintén hatalmas ovációval fogadott a közönség... bennem már az első szám után felmerült a kérdés, hogy akik a negatív kritikákat írták, milyen koncerten járhattak?
Mert, hogy nem ezen, az biztos... vagy, akik el sem mentek, miért kritizálták előre Paul-t?
Ennek se sok alapját látom... a Tie Your Mother Down alatt a hangorkán majd levitte a színpadról Rodgers-t, Taylor-t, Brian-t és a többieket. :-))) Ezen a banda tagjai szemmel láthatóan meglepődtek, hisz nem tudtak olyan számot előadni, amit nem üvöltött velük kórusban a közönség... Brian-nek ez nagyon tetszett, hisz leplezetlen jókedvvel és boldogan játszott ezen az estén...hálás volt a sok ezer összegyűlt, kitartó és töretlen bizalmú rajongótábornak... rengeteget mosolygott, integetett, bíztatta, tapsoltatta a közönséget Paul-al együtt, aminek mi, érzésem szerint kifogástalanul eleget is tettünk. :-)))
Személyes megjegyzés, hogy szerintem a tömeg korösszetétele is meglepte Brian-t és a többieket, hisz nagyrészt huszonévesekkel volt tele a küzdőtér, a '86-os koncerten résztvevők talán a lelátókon ültek...szerintem külön öröm volt nekik, hogy láthatták, a zenéjük nem merült feledésbe, generációról-generációra továbbél, mind a fiatalok, mint az idősebbek közt. :-)
A QUEEN ezen az estén is méltón adózott Freddie emlékének, Brian és Taylor is elénekelték a dalukat, amit a kiváló énekesnek ajánlottak, majd felkértek minket, közönséget, hogy ma mi is énekeljünk Freddie-ért... ez persze egy percig sem volt kérdéses, hogy kinek szól ez a koncert (is)... a These Are The Days Of My Life című szám alatt egy montázst láthattunk Freddie-ről, az egyik résznél Paul pedig mint egy karmester vezényelni kezdte a tömeget, s mi zenei aláfestés nélkül hangosan énekeltük a gyönyörű balladát... meg kell valljam őszintén, hogy itt könnyek szöktek a szemembe, a hatás nem maradt el... de szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy nem voltam egyedül... mikor a szám végeztével az Aréna egy emberként kezdte harsogni Freddie nevét, Brian lehajtotta a fejét egy pár pillanatra, nyilvánvalóan ő is érezte, amit mi... az énekes mindenkinek nagyon hiányzott...a líraibb hangvétel után visszatértünk a jóval tempósabb, kemény rock vonulatú számokhoz, s ezen számok alatt Paul Rodgers bebizonyította, hogy bizony nagy hiba és butaság volt őt temetni a többiekkel együtt... a QUEEN tagjai ugyanis egy igen okos és rendkívül logikus megoldással kezelték a helyzetet... mégpedig azt, hogy Paul hangjához igazodjanak a számok, s ne tűnjön erőltetettnek a műsor, mint a felejthetetlen emlékkoncerten, ahol a fellépők nagy része csalódást okozott azzal, hogy túlságosan megpróbáltak hasonlítani Freddie-re, s ezzel rossz irányba vitték a műsort... a problémát nagyon egyszerűen oldották meg: a dalokat áthangszerelték Rodgers hangjára... de ezek a változtatások egyáltalán nem voltak zavaróak, a dal ettol még nem vesztette el a QUEEN jellegét, nem ment a minőség javára, megmaradt ugyanannak a nagyszerű slágernek Paul Rodgers zseniális előadásában... a Hammer To Fall-t például úgy transzformálták át Paul hangjára, hogy lelassították a szám tempóját... s ez egyáltalán nem volt zavaró, mi ugyanúgy énekeltünk velük, mintha az eredeti verzió lett volna, hisz alapjában ugyanarról a dalról volt szó!
Mi minden egyes szám után jobban tomboltunk, én személy szerint nem tudtam (és még most sem nagyon tudom - olyan mintha egy álom lenne) elhinni, hogy ez az egész megtörtént...az elhangzott dalok közt volt a I Want It All, a Fat Bottomed Girls, a Kind Of Magic (a "...there can be only one.." résznél Zsuzsival mosolyogva egymásra néztünk - s ki merem jelenteni, hogy Brian is nevetett ezen a soron/tán emlékek idéződtek fel neki), a Bohemian Rapshody (itt volt másodszor sírhatnékom a koncert alatt - képeket mutattak a '86-os Mo.-i koncertből), a Radio Gaga, stb.
A Radio Gaga-hoz fűződik egy érdekes történet, ami velem esett meg a szám alatt: Brian énekelni kezdte a számot, mi persze a jól ismert ütemre tapsolni és énekelni kezdtünk, s én majdnem a szám végéig abban a hitben voltam, hogy csak mi és Brian éneklünk...kicsit meglepődtem, amikor az utolsó két sornál megláttam Rodgers-t is. :-))) Olyan hangosak voltunk ugyanis, hogy elnyomtuk a hangtechnikát. :-))
Brian és Taylor is szólózott (majd 10 perces gitár és majd 10 perces dobszóló is a műsor része volt), amire azt hiszem nem lehet megfelelő jelzőt találni...szerintem a 'zseniális' és a 'profi' sem fedné le az élményt és a hatást... de ez csak az én szerény magánvéleményem, mint nagy QUEEN és zenebolond. :-))
A nagyszerű fény és videóhatásokat már meg sem említem... amikor egy fél pillanat alatt csillagos égbolttá változtatták az Arénát, az valami lélegzetelállítóan gyönyörű volt... persze a magyarok előtti tisztelgés sem maradhatott el, hisz mind Brian, mind Paul beszélt magyarul... Rodgers köszönetet mondott a nagyszerű közönségért, Brian pedig, szintén Freddie emlékére elénekelte a Tavaszi Szél Vizet Áraszt című magyar népdalt (ami ugye a '86-os koncerten is elhangzott nálunk Freddie előadásában), a végén pedig viccesen megjegyezte, hogy anno ez Freddie-nek jobban ment.:-))
A 2 órás műsor úgy repült el, mintha valaki dupla gyorsaságra állította volna az órát... amikor Brian-ék felálltak (Spike Edney gitárossal és egy basszgitárossal kiegészülve) a búcsúpózba óriási tapsot kaptak... a közönség zúgó vastapsa és üdvrivalgása mellett, mosolyogva, boldogan vonultak le a színpadról... de mi nem adtuk fel... folytatást akartunk, még akartunk QUEEN-t... szüntelenül zúgott a taps, majd mintegy rögtönözve, valaki a tömegből elkezdte a We Will Rock You refrénjét énekelni és a jól ismert ritmust tapsolni... nekünk se kellett több, bekapcsolódtunk, s hamarosan már az egész Aréna zúgott a WWRY refrénjétől.:-)))
Brian-ék pedig meghálálva a lelkesedést, visszajöttek a színpadra és még 3 számot előadtak...kezdtek a Show Must Go On-nal, ami az est egyik csúcspontja volt... a We Are The Champions című örökzöld sláger alatt mindenki, mindenki barátja volt, mosolyogtunk, örültünk egymásnak, hogy ott lehetünk, tiszta szívből énekeltünk (volt egy bolgár srác, aki annyira eufóriában volt, hogy azt vártam, mikor borul a nyakamba örömében), majd zárásként felcsendült a QUEEN himnuszának tartott We Will Rock You... hát az élmény szintén leírhatatlan, csakúgy mint az egész koncert hangulata... mikor a QUEEN végleg levonult a színpadról, a közönség percekig még állt és próbálta felfogni a felfoghatatlant... a QUEEN újra él, és erősebb mint valaha... egy halottnak hitt legenda állt a színpadon és megmutatta, hogy igenis él és visszaköveteli az őt megillető helyet a rockzene világában... azt hiszem sikerült... és tudom, hogy kevés amit leírtam (ezt én érzem belülről), de ne kérjetek lehetetlent... ne kérjétek, hogy elmeséljem azt, amit nem lehet... ezt az estét nem lehet szavakba önteni... ott kellett lenni és át kellett élni...
Rodgers nem egy Freddie utód, de a maga nemében kiváló kvalitásokkal rendelkező és tiszteletreméltó énekes (igenis méltó a helyére!), Taylor még mindig zseniálisan énekel és dobol (jelét sem láttam rajta ez említett 'nem kap levegőt' jelenségnek),hát Brian... ő még mindig ugyanaz a Brian May, aki 20 évvel ezelőtt volt, a vérprofi gitáros, vokálos és nagyszerű ember... és a 2 segédgitáros is megérdemli a helyét a zenekarban... a QUEEN igenis él, és igenis jó és semmi helye nincs a kételkedésnek!
Remélem a QUEEN zenei csillaga mostantól még fényesebben fog ragyogni az égen!
Ez volt az igazi Kind Of Magic... az igazi varázslat... a dal életre kelt, az élő legendák tegnap köztünk jártak Budapesten...köszönjük QUEEN és köszönjük Paul!
" The show must go on...and it goes on in 2005!"
- Besenyei Gabi (Amanda-G) -
2005.04.24. vasárnap
UI: A dalok teljes listája és képek a hivatalos oldalon találhatók. :o) |
|
|
Még nem küldtek hozzászólást
|
|
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
| Hegylakó: történetek | |
| Bejelentkezés | |
|
| Üzenőfal | Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
| Fight Spam |  |
|
HEGYLAKÓ
Megnézem! Látam azt arészt de kiesett a tudatomból, hogy ő is benne van, Kiváncsian várom.
